Jakabffy Zsófia személyi edző
A 80/20-as szabály vagy Pareto-elv olyan rendszerekre jellemző, ahol kialakul valamiféle hierarchia, lényeges és lényegtelen elválik egymástól. Sok szempontból az edzés is ilyen. Hierarchiában gondolkozni, ez elvontnak tűnhet, de nem az, sőt: közelebb áll a dolgok természetéhez, mint ha mindent egy szintre helyezünk.
Hogyan jutunk a 20. század elején borsókat számlálgató kertész-közgazdász Paretótól, aki a napfényes Itáliában ébredt rá arra, hogy a borsószemek 80%-a a borsóhüvelyek 20%-ában található, a mi 21. századi, egészen más világunkhoz, test(le)építő kérdéseinkhez? Pareto a borsóról hamar átváltott pénzre, felfedezve, hogy annak is a 80%-át birtokolja honfitársainak 20%-a. Nem hasraütés, hanem komoly matematika, amellyel sokféle bonyolult rendszer leírható. Vonzerejét látszólagos egyszerűsége adja. Ha eddig nem volna ismerős, talán hallottuk már a kissé menedzserinek ható jó tanácsot: teendőinknek csak 20%-a igazán fontos, és ezekre kéne fordítani időnk 80%-át. "Normálisan" azonban ez úgy néz ki, hogy dolgaink 80%-ával időnk 20%-ában foglalkozunk, éspedig éppen a határidők közeledtével.
Agyunk 80%-ban a számunkra legfontosabb 20%-kal foglalkozik. Ami ezen kívül esik, arról hamarosan megfeledkezünk, vagy csak ritkán bukkan fel a tudatunk fókuszában. A központi 20% viszont mindig ott cirkulál. Ha közvetlen edzéscélunk van - például versenyre vagy valamilyen fellépésre, jelenésre, életünk fontos eseményére készülünk -, ez biztosan ott lesz a 20-ban, mivel szorít az idő, és / vagy a motiváció magával ragad.
Egyébként azonban két eset között lehet választani: vagy szenvedélyünkké válik a mozgás, vagy életünk perifériáján marad, és csak egy szorongató "kellene" vagy "jobban kellene" vagy "többet kellene" gyanánt jelenik meg olykor gondolatainkban. Ez bűntudatot kelt, ami miatt a témát a jövőben csak még inkább kerüljük. Szóval ezért nem megoldás csak egy kicsit sportolgatni. Az élettani mutatókat ugyan ez is javítja, de nagy a veszélye, hogy abbahagyjuk. Minden egy stabil állapot felé tart, s az egyik ilyen, ha egyáltalán nem mozgunk. Agyunk szereti az egyértelmű dolgokat, szeret ráállni egy pályára és azon maradni, mert ez nem igényel tőle plusz energiát. Főleg, ha még mozdulni sem kell.
"Angyali" kör
Nem, most nem ezotériáról lesz szó, hanem arról, hogy ha ördögi körbe lehet kerülni, lásd fent, akkor "angyali körbe" miért ne lehetne? Ilyenben vannak azok, akiknek nincs szükségük minden nap külön elhatározásra ahhoz, hogy valami jó szokást kövessenek, ez esetben, hogy mozogjanak. Agyuk ráállt a megfelelő "futópályára", még akkor is, ha csak a gyaloglás programját hajtja végre rajta. Mindegy, hogy csak a gyaloglóprogram "fut", itt az első körben nem a mozgás mibenléte a lényeg, hanem annak szokássá válása. Akinél kiépült a megfelelő agyi pálya, annál a mozgás bekerült az első 20%-ba, és élvezi kiváltságos helyzetét: áldozatokat hoznak érte, mindig szakítanak rá időt, és soha nem feledkeznek meg róla. A megszállott sportolók persze ilyenek; és ha mi nem tartozunk közéjük, hajlamosak vagyunk ezt a vonást valami rejtélyes, belső oknak tulajdonítani: genetika, hormonok, horoszkóp... Gyerekkortól sportol, könnyű neki... Ő egy energiabomba, vagy épp endorfinfüggő? Vagy még gyakrabban: ilyen, és kész.
Ahol a szálak összefutnak
Valójában az ő agya is igen bonyolult hálózat, s ennek is megvannak a maga forgalmasabb helyei, ahol sok szál összefut. S nála a sport ilyen helyre esik. Nála a gravitáció iránya nem az ágy, a szék és az asztal felé mutat, mint a többségnél, hanem az ég felé, afelé, hogy naponta több ezerszer elrugaszkodjon a talajtól, majd visszaérjen és ezt végezze kimerülésig. Mi készteti erre? A lényeg nem az, hogy mi, hanem az, hogy sok minden, méghozzá nem is periférikus tényezők. A sport azért kerül az első 20%-ba ezen embereknél, mert további ilyen tényezők kapcsolódnak hozzá. Identitás, ez a legfontosabb: sportoló vagyok, pláne, bajnok vagyok, vagy voltam. Ez óriási erő. De ez nem mindenkinek áll rendelkezésére. Szenvedély: ha mozgok, jól érzem magam, ha nem, akkor rosszul.
"Él és mozog"
Ezt mondjuk, ha valaki elég jól van. Élet és mozgás között felsejlik némi kapcsolat, már csak fel kell erősíteni ezt a sejtést, sejtszintűvé tenni, és akkor magunktól kelünk életre, minden egyéb célok, kitűzések, halogatások, határidők, elméletek, apró változások nélkül.
A sportolás az egész életre kihat, ezt mindannyian sejtjük, de az örökmozgóknál közvetlen és állandó tapasztalat: a mozgástól éberek, de attól is alszanak jól; a mozgástól lesznek feldobottak, de attól is nyugszanak meg; a mozgástól éreznek kellemes éhséget, de fordítva, az éhség ellen is mozognak. A sportolásról csupa olyasmi jut eszükbe, ami lényeges és kedves számukra, és utóbbiakról a sport. Így biztosítva vannak a minden nekibuzdulást fenyegető feledés ellen.
Kifogyás a kifogásokból
A sportos aggyal szemben a másik típusnak a mozgásról semmi jó asszociációja nincs, vagy ha van, azt is rögtön felülírja egy "de", egy kifogás.
* Futni? A futóknak mindig fáj a térdük. Akkor jobb a gyaloglás, kíméletesebb.
* De hol gyalogoljak? A szmogban? Vagy menjek ki a természetbe?
* Egyedül nem megyek, jöjjön velem valaki.
* De nem lehet rávenni senkit, mindenki a fal felé fordul, korán van.
* Később meg már sötétedik.
* Akkor is lehetne viszont tornázni. Van is néhány dvd-m.
* De ezt az arcot én nem bírom elviselni. A másik túl jól néz ki, frusztrál. A harmadik meg terhes...
* Majd improvizálok! De ahhoz kéne zene is. Beindítom; hogy beindítson, jó hangosan...
* A család (vagy ha nincs, akkor a szomszéd) beszól, hogy halkabban... De így csak jógázni lehet...
* Hanyatt fekve, teljes légzés... 2 percen belül alszom. Valami dinamikusabb kellene mégis...
* Majd reggel, ez nem az én napom...
* Reggel pedig csöngetnek, lefoglalnak, vagy nem csöngetnek, és ez foglal le... Aztán el is felejtődik az egész mozgásprojekt... mondjuk a következő magazincikkig.
A sportmagazinok szent tehene: a lusta tehén kifogásai, amikor arról lenne szó, hogy mozogjon, pedig elég lenne, ha nem ő ülne a székre, hanem a szék őrá, máris izometrikus munkát végezne, elég napi 3 másodperc tízszer, és a kapucsínóból hagyjuk ki az egyik kocka cukrot. A tehén ezeket úgy hessenti el, mint állati modellje a legyeket.
A magazin pedig gondosan eloszlatja a kifogásokat, nem, nem kell pénz a sporthoz, csak tegyél egy kört a tömb körül tempósan, vagy ifjúsági hangnemben: hívd-fel-a-barátnődet-és-ahelyett-hogy-most-beülnétek-egy-kakaóra-menjetek-el-futni. Mindig az apró változtatások a tutik, semmi drasztikus, mégis nagy hatást vált ki, mint az amazóniai pillangó egyetlen szárnycsapása. Az ilyen gondolatok merengővé teszik az olvasót, aki soha nem tudja cáfolni őket s az ok egyszerű: soha nem próbált ki egyetlen apró változtatást sem. A Nagy Olvasó nem szereti az apró változtatásokat. Változatlanul veszi a magazint is, mely maga sem változik, változatlanul apró változtatásokat hirdet.
A lehető leggondosabb tervezés
Tényleg nincs igaza, vagy csak az Olvasó túlzottan megalomániás? Abszolutista, mint a legtöbben, akik vagy 100%-osan, "mindent bele" módon végeznek egy edzésprogramot, vagy sehogy? Valószínű, hogy azok az emberek, akik annyiszor nekibuzdulnak, de életük nagy részében mégsem mozognak semmit, ebbe a típusba sorolhatók. Elég egy kihagyott edzés, diétánál elég egy kisiklás, és már el is megy a kedvük, bűntudatuk támad, és hamar le is jönnek a dologról. Egy fitnesz guru ezzel szemben ismét csak a 80-20-at idézi, és némi téves értelmezés árán felfedi az igazságot: elég, ha az időnk 80%-ában követjük edzésprogramunkat, diétánkat, a többi 20% mindegy. Persze ez fordított 80-20-as, mégis áll.
Ennyi könnyebbségünk van, de megint itt az eredeti kérdés. Ahhoz ugyanis, hogy időnk 80%-át kitöltse egy ilyen nemes cél, az új életmód követése, annak be kell kerülnie a dolgok számunkra legfontosabb 20%-ába. Egyéb teendőink és vonatkozásaink közepette ez messze nem könnyű. Itt sietnek segítségünkre a kapcsolások, az asszociációk.
A mozgás körülményeit a lehető legkörültekintőbben kell megválasztanunk ahhoz, hogy a régi, hátráltató asszociációk helyére újak és építőbbek kerüljenek. Olyanok, amilyenekről a "sportos agynál" beszéltünk. A sportot kössük össze minél több számunkra igen központi és szeretett emberrel / tárggyal / hellyel / és egyebekkel.
Fontos a lehetséges negatív tényezők előzetes kiszűrése (legalábbis optimalizálása), már az elején. Gondoljuk végig azokat is, amelyek lényegtelennek tűnnek, de hosszú távon kedvünket szeghetik. Ha az edzőteremben szóló techno zene nem jön be, nem kell hallgatnunk, vigyük magunkkal saját elvont, klasszikus, népi, bármilyen kedvenceinket. Ne legyen mindegy, mit viselünk sportolás közben, sőt, nézzünk ki a lehető legjobban. Ha kellemetlen emberek találhatók ott, ahol mozgási ambícióinkat szeretnénk kibontakoztatni, az garantálja lelkesedésünk gyors csökkenését. Akkor nincs apelláta, keressünk más helyet. A mozgáshoz, főleg a kezdetekkor, csak pozitív élmények és érzések kapcsolódhatnak.
További cikkek itt olvashatók
